Mire számíthatsz tőlünk?

Jobbítónak születtünk.

Amikorra csak vissza tudunk emlékezni, az adott helyzetből mindig valami kiemelkedőt, vagányt, a nyilvánvalótól markánsan eltérőt akartunk kihozni. Járulékos hatásként ez lenyűgözte a környezetünket.

Ezek tét nélküli események. Amikor viszont belépsz a munka világába, azzal szembesülsz, hogy mivel az emberek tartanak a változástól, ami bizonytalansággal jár, akár extrém módon is ragaszkodnak a meglévő helyzethez. Azt már legalább ismerik az összes hátulütőjével együtt. Így aztán rizikóssá válik megkérdőjelezni a fennálló működést, még akkor is, ha a kollégák látják a potenciális új helyzet hasznait. Akkor és ott dől el, hogy a jobbítás iránti elkötelezettséged mennyire sarkalatos számodra vagy pusztán gyermekkori fellángolás volt. Lássuk, mi történt…

Jobbítóként pallérozódtunk.

Jobbító energiáinkat egyesítjük ügyfeleink érdekében.

Az utunk többször is találkozott, s egyszer csak arra jutottunk, hogy érdemes együtt vállalkoznunk jobbító feladatokra, mert szinergiában még inkább hatásos eredményeket érhetünk el. Egymást is egyre jobb ötletekre sarkalljuk, amivel másoknak segítünk kiemelkedő versenyelőnyt teremteni, hiszen ehhez értünk, régóta emellett köteleződtünk el.

Küldetésünk

A Te cégműködtetési versenyelőnyöd a mi küldetésünk!

Azon dolgozunk, hogy a vezetők a jó példákat látva, maguk is fel akarják újítani a cégüket és vezessenek be korszerű módszereket, eszközöket, megoldásokat, technológiákat.

Segítségünkkel felesleges körök nélkül újíthatod fel a cégedet és versenyelőnyre tehetsz szert. Ne hagyd, hogy a konkurencia vagy a saját céged a fejedre nőjön! Szerezd vissza az irányítást a céged felett!

Ha többet szeretnél tudni, húzd a kurzort a képre!

A Te cégműködtetési versenyelőnyöd a mi küldetésünk!

Azon dolgozunk, hogy a vezetők a jó példákat látva, maguk is fel akarják újítani a cégüket és vezessenek be korszerű módszereket, eszközöket, megoldásokat, technológiákat.

Segítségünkkel felesleges körök nélkül újíthatod fel a cégedet és versenyelőnyre tehetsz szert. Ne hagyd, hogy a konkurencia vagy a saját céged a fejedre nőjön! Szerezd vissza az irányítást a céged felett!

Mangol Csilla Weisz Katalin
• 20+ év ipari és tanácsadói munkatapasztalat áll mögöttünk
• 40+ mrd Ft-os infrastrukturális projektet is eredményesen menedzseltünk
• 5.000 fős vállalatcsoportot irányítottunk és válságmenedzseltünk eredményesen interim menedzserként
• több tucat nagyvállalatnak, KKV-nak és állami intézménynek adtunk tanácsot számos iparágban (FMCG, közlekedés, gyógyszeripar, energiaszektor, autóipar, egészségügy, felsőoktatás, pénzintézeti szektor, közigazgatás, nagy- és kiskereskedelem)
• folyamatosan képezzük magunkat, többek között az USA-beli Duke Egyetem professzoránál folytattunk üzleti tanulmányokat
• biztos módszertani tudásunkhoz erős gyakorlati háttér kapcsolódik, amellyel az ügyfelek céljainak elérését adekvát módon tudjuk segíteni
Csilláról bővebben
Katiról bővebben

Értékeink

szakértelemfelelősségvállalásnyitottságetikusságtranszparenciakövetkezetességhumor 😉

Az Adequatus Vezetési Tanácsadó Kft. a Magyarországon a verseny- és közszektorban működő gazdasági társaságoknak és intézményeknek kíván minőségi vezetői tanácsadási szolgáltatást nyújtani.

Cégünk nagy hangsúlyt helyez a legjobb gyakorlatok elterjesztésére, amivel hozzá kíván járulni a vezetők szemléletformálásához és jól működő gazdasági- és állami szervezetek kialakulásához.
Az Adequatus Vezetési Tanácsadó Kft. Magyarország élenjáró gyakorlatorientált tanácsadó és megoldást szállító cége kíván lenni. Szlogenünk:

„Adequatus –

adekvát megoldás”

Cégünk a klasszikus tanácsadási szolgáltatásokon túl gyakorlati megvalósítást igénylő munkákkal is foglalkozik.
Az Adequatus Vezetési Tanácsadó Kft. a misszióban és vízióban megfogalmazottakat stratégiája segítségével kívánja teljesíteni.
A minőségi vezetői tanácsadási szolgáltatás alappillérei, amelyek mellett tulajdonosként maximálisan elkötelezettek vagyunk:

- ügyfeleink dilemmáinak maximális megértése minél kevesebb ügyfélidő igénybevételével,

- folyamatos tanulás mind a vezetői módszertanok, mind a gyakorlati élet innovációit illetőleg,

- adekvát, testreszabott megoldások megtalálása minél rövidebb idő alatt.

  Végére értél az információknak. Fel akarod újítani a cégedet? Foglaltál már „online cégfelújítási szauna” időpontot? Vagy kérted már a „cégfelújító tandem” megoldást a dimenzióváltáshoz? Miért hezitálsz? Vállalod a következményét annak, hogy fejedre nő a céged vagy a konkurencia? Te döntesz…

Végére értél az információknak. Fel akarod újítani a cégedet? Foglaltál már „online cégfelújítási szauna” időpontot? Vagy kérted már a „cégfelújító tandem megoldást” a dimenzióváltáshoz? Miért hezitálsz? Vállalod a következményét annak, hogy fejedre nő a céged vagy a konkurencia? Te döntesz…